Definíciók
Alapfogalom: Nem definiáljuk, csak körül tudjuk írni. Pl: pont, egyenes, sík.
Pont: Alapfogalom, két egyenes metszéspontja.
Egyenes: Alapfogalom, vonalzó mentén húzott pontok halmaza.
Sík: Alapfogalom, pl. asztal, tábla, fal síkja.
Kör és részei
Körvonal: A sík egy adott O pontjától adott (r) távolságra levő pontok halmazát a síkban körvonalnak, röviden körnek nevezzük.
Körlap: A körvonal a síkot két részre osztja, a körvonal által határolt síkrészt körlapnak nevezzük.
Sugár: A kör középpontja és a körvonal bármely pontja közti távolságot a kör sugarának nevezzük.
Húr: A körvonal bármely két pontját összekötő szakaszt a kör húrjának nevezzük.
Átmérő: A kör középpontján áthaladó húrt a kör átmérőjének nevezzük.
Körív: A körvonalat bármely két pontja két részre, azaz két körívre bontja.
Körcikk: A körlapot a kör két sugara két részre, azaz két körcikkre osztja.
Körszelet: A körlapot a kör húrja két részre, azaz két körszeletre osztja.
Félegyenes: Egy egyenest bármely pontja két félegyenesre bontja. A félegyenes végtelen hosszú, de csak egy irányban tart a végtelenbe.
Szakasz: Egy egyenest bármely két pontja 3 részre osztja. A két pontja által határolt részét szakasznak nevezzük.
Töröttvonal: Egymásba fonódó szakaszok összességét töröttvonalnak nevezzük. Lehet nyitott és zárt.
Sokszög: Zárt sokszögvonal által határolt síkrészt sokszögnek nevezzük.
Jellemzői: oldalak, csúcsok, szögek
Térgeometria
Test: Környezetünk tárgyait a matematika testeknek nevezi. Zárt, sokszöglapok által határolt térrészt testnek nevezzük.
Lap: A testeket határoló sokszögeket a test lapjainak nevezzük.
Él: A test lapjainak találkozását a test éleinek nevezzük.
Csúcs: A test éleinek találkozását a test csúcsainak nevezzük.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Polgári Búcsúztató - Zombor Zsuzsanna
► Polgári búcsúztatás és temetés szervezés az Ország egész területén! 70-385-0914
memento.hupont.hu
2. Munkaerő Bérlés, munkaerő kölcsönzés
► Munkaerő bérlés hatékonyan, olcsó áron. Szakképzett munkaerő. 1 munka ára 1000,-Ft. Munkaerő kölcsönzés referenciákkal.
munkaeroberles.hupont.hu
3. GYORS LAKÁS MEGOLDÁS, ÉPÍTKEZÉS NÉLKÜL.
► A MOBILHÁZHOZ NEM KELL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY, NINCS MEGHATÁROZVA, HOGY MEKKORA TELEKRE LEHET TELEPÍTENI!
mobilhaz-kulcsrakeszen.hupont.hu
4. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest
► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.
meszarosredonyos.hupont.hu
5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
mangotattoo-bodypiercing.hupont.hu
6. Medencefűtés
► Medencefűtés napenergiával. Ingyen melegvíz a medencéjébe. Medencefűtés napkollektor segítségével. Fűtse medencéjét, melegítse a medence vízét napenergiával.
medencefutes.hupont.hu
7. Szállás Mályi-Tó Tavírózsa Üdülőház!
► Észak-magyarországon, Borsod Megyében, Miskolc környékén, Mályi tóparton, Magánszálláshely, Zöld övezetben, Üdülőövezet, Csendes helyen várja leendő vendégeit.
malyiszallas.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
3. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
4. TÖMLŐ – GUMITÖMLŐ – IPARI TÖMLŐ- VASÚTI LÉGFÉKTÖMLŐ
► Az ipari tömlőket alapvetően az általunk szállított közeg (víz, levegő, olaj, vegyszer, gőz, gáz, stb.), illetve alkalmazási módjuk (szívó, nyomó, szívó-nyomó) szerint kategorizáljuk.
gumi-tomlo-iparitomlo.hupont.hu
► rtimea2004@gmail.com
racztimealakberendezes.hupont.hu
6. linkcsere, bannercsere oldal
► Linkcsere és bannercsere azoknak, akik weboldalukat látogatottá szeretnék tenni linkcsere, bannercsere alkalmazásával
linkcsere-bannercsere.hupont.hu
7. GURULÓ-LÓ KFT (GURULÓ LÓ, BO-BO CAR, TIPRÓKA, TRAMBULIN, UGRÁLÓVÁR HOMOKKÉP
► A Guruló-ló kft vállalja óvodákban, rendezvényeken, szülinapi partikon guruló lovak, BO-BO Car, tipróka, trambulin, valamint egy kis ugrálóvár bérbeadását (akár egyenként is), rendezvények lebonyolítását, gyermekek szórakoztatását!
gurulolokft.hupont.hu
8. Védett Föld
► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)
vedettfold.hupont.hu
9. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
veres-laura.hupont.hu
10. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
11. Változó világ kommunikációs,kulturális vímányai
► A különbség a között, amit megteszünk és amire képesek lennénk
valtozovilag.hupont.hu
12. Bexi könyvek
► Sziasztok! Ezen a holnapon bármit megkérdezhettek. Pl: A hullócsillagnak mi a dalszövege vagy melyik dalt énekli Márk és Bexi a poprokban. Mindegyik kérdésre választ fogtok kapni! Ha valaki szeretné tudni meik zenék va
bexi.hupont.hu
13. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
► XVI.ker. Tel.:06-30-6495406 kundzsi@citromail.hu
dalbiamukorom.hupont.hu
► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD
olvaso-oldal.hupont.hu
16. http://vizishow.hopont.hu(delfin)
► Ez a weboldal a delfinekkel foglalkozik lényegében,csak a delfin.hupont.hu levolt foglalva.
vizishow.hupont.hu
17. Fantázia Jelmezkölcsönző és Ruhajavító
► Kölcsönözni vágyók, ruhát javítani szándékozók figyelem, amiben tudok segítek!!!
fantaziajelmez.hupont.hu
18. Bükk vendégház Bogács,Cserépfalu
► Cserépfalu Bükkalja gyöngyszeme, a természeti, építészeti, kulturális értékek, a falusi turizmus hazája, gyógyfürdők: Bogács, Mezőkövesd, Egerszalók, Demjén, és kedvelt kirándulóhelyek: Eger, Szilvásvárad közelében.
bogacs.hupont.hu
19. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
20. Guj Judit oldala
► minden pesterzsébeti tanítónak és iskolásnak
gujjudit.hupont.hu
21. Páncélszekrény szállítás és nehéz tárgy mozgatás Országosan
► Páncélszekrény nehézgép szállítás, ipari gépek mozgatása, túlsúlyos tárgyak kihelyezése,zongoraszállítás.
pancelszekrenyszallitas.hupont.hu
22. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
23. Kombucha, a tea, ami az egészség és a hosszú élet forrása
► Hosszú, erős haj, körmök, gyönyörű és bársonyos bőr... egészséges és hosszú élet. Erre vágysz? A titok ebben a csodálatos élőlényben rejlik. Ismerd meg te is az örök élet titkát!
kombuchagomba.hupont.hu
24. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
israelclub.hupont.hu
25. Használt és Új árucikkek bőrzéje.
► Az oldalon kedvedre szemezgethetsz az új és a használt termékek között.A termékek széles skáláját megtalálod itt, az autótuningolástól a villanyszerelési anyagokig.
vasarter.hupont.hu
26. HASTÁNC TESTEDÉRT, LELKEDÉRT
► "Táncolj, amíg felforr ereidben a vér,táncolj, amíg felolvad a jég, s a nap megfagy...Táncolj, hogy végre az legyél aki igazán vagy." (Wendy Buonaventura)
thara-hastanc.hupont.hu
27. Matek korrepetálás, dyscalculia-terápia, tanulásmódszertan, online is
► Matek korrepetálás, érettségire-, pótvizsgára felkészítés, dyscalculia-terápia, tanulásmódszertan, online matek, figyelemfejelsztés
matekkorrepetalas.hupont.hu
28. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
uveges-gyorssolgalat.hupont.hu
29. Totál Dráma sorozatok, és minden, ami drámai
► Sziasztok! Remélem tetszeni fognak a sorozataim, és a többi! Drámát a népnek! A legújabb elkészült rész: TDA2 1.rész Fejléckép: TDSzF2: Kyle
totaldramasorozatok.hupont.hu
30. Bitter József ASZTALOS-Bútorasztalos-bútorszerelés;Paks és környéke
► Asztalos, Bútorasztalos, Bútorszerelés; HÍVJON! Tel.: 0620551 7327; Laminált bútor; Mobil bútor; Konyhabútor, Fürdőszoba- Nappali és Gardrób szekrény, Beépített Szekrénysorok, Iroda és Üzletbútorok
asztalosmelo.hupont.hu
31. Baba dekoráció,baba dekorációk,babaszoba dekoráció,babaszoba fali dekoráció
► Baba dekoráció,baba dekorációk,babaszoba dekoráció,babaszoba fali dekoráció,fali dekor,fali dekoráció,fali dekor gyerekszobába,gyerekszoba dekorációk,dekor,baba dekoráció,baba dekorációk,gyerekszoba dekorációk,gyerekszoba dekoráció,dekorációs matrica
babadekoraciok.hupont.hu
32. Zeneterápia - elköltöztem: új cím
► http://zene-terapia.gportal.hu
czekusjob-zeneterapia.hupont.hu
33. KATI ÉKSZER
► Ékszerek swarovsky kőből, cseh gyöngyből, japán gyöngyből, kásagyöngyből. Szettek, nyakláncok, karkötők, gyűrűk, fülbevalók, medálok.
katiekszer.hupont.hu
34. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
dobacsradio.hupont.hu
35. Clothes By Petra
► Saját tervezésű ruhák by Petra
clothesbypetra.hupont.hu
36. Magyar Romantikus Út - témaút a Dunakanyarban és a környező hegyvidéken
► Merjen/Merjél nagyot álmodni. Jó csapattal és céllal, sikerre vagyunk ítélve. Csatlakozz(on) hozzánk! Mi már elindultunk a válságból kivezető úton.
mru.hupont.hu
37. Dal szövegek
► Sok dolog van amit elmondani nem tudunk, és csak írásban tudunk kifejteni.De vannak olyan dolgok is amiket se írásban, se szavakkal nem lehet körül írni vagy elmondani
dalszovegekkeepek.hupont.hu
38. Jäger Panzió
► Pihenjen hajdúszoboszlói, fürdő közeli panzióban!
jagerpanzio.hupont.hu
39. söföri állás
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
soforalas.hupont.hu
40. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
liba.hupont.hu
41. SAJÁT FOTÓIM
► Ezen a lapon olyan képeket láthatsz, amik nálam készültek.
radul.hupont.hu
42. Babaszoba tervek valóra váltása itt !
► Minden szülő a legjobb, legszebb babaszobát szeretné gyermekének. Na itt válogathatnak a szülők
babaszobak.hupont.hu
43. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
44. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
45. A Bleach és Naruto opening dalszövegeit itt biztos meg találod
► Üdvözlök mindenkit, ha már régóta keresed a Naruto és Bleach opening dalszövegeit itt meg találtad :D
opening-ending-lyrics.hupont.hu
46. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
47. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó
► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.
szandra-hannah.hupont.hu
► Biztosítási tanácsok vállakozóknak és munkavállalóknak
budai-cegbiztosito.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
50. Duguláselhárítás Gödöllő és környéke
► Olcsó gödöllői duguláselhárító gyorsszolgálat ingyenes, azonnali kiszállással: Csongrádi László 06 20 293-4400
dugulaselharitasgodollo.hupont.hu
51. INTERNETETEN VÉGEZHETŐ MUNKA
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
csaladiapropenz.hupont.hu
52. Polgár Peti (FRIZBI, ex-Morning Show) zenés humorista, énekes honlapja
► Zenés humorműsor (sing up comedy), egyedi dalkészítés bármilyen alkalomra
polgarpeti.hupont.hu
53. 0-24 Gyorsszolgálat Budapest 06-70-666-5774
► Ha azonnal szüksége van vízszerelő, gázszerelő, gázkészülékszerelő, fűtésszerelő, fűtőkészülékszerelő, duguláselhárító, zárszerelő, lakatos, villanyszerelő, klíma szerelő szakemberre, gyorsszervizünk azonnali kiszállással megoldja problémáit!
gyorsszolgalatbudapest.hupont.hu
► Itt minden megtalálható!
nicebook.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
56. Loondy Szalon
► Itt minden kacatot megtalálsz, talán még szükséged is lehet valamire. Töltsd le, és érezd jol magad.
szalon.hupont.hu
► Nézzetek meg minden érdekes menüt sokkal több van ott mint te azt hiszed:)!;).°•. °•. °•. °•.puszi.•° .•° .•° .•°.
msncucc.hupont.hu
58. Second Hand Minőségi Bútorok Raktára
► Adás-Vétel a legbarátibb árakon. %-os kedvezmények a vásárlás mértékétől függően. Házhozszállítási szolgáltatás akár az ország egész területén!
butorsztg.hupont.hu
59. Kávészünet
► Frissítő testnek, léleknek, érdekes és hasznos olvasnivalók
kaveszunet.hupont.hu
60. TÜNDÉRFÉNY
► ORSi – ÉRINTÉSTEREPAUTA - MASSZŐR, LÉLEK-GYÓGYÍTÓ
tunderfeny.hupont.hu
► Saját gondolataim, megérzéseim, álmaim innen és odaátról. Megtapasztalások és szösszenetek a valóságos életből
gondolatereje.hupont.hu
62. Piszkos tánc
► Piszkos tánc sztárok oldalamon megnézheted Grease,Titanic,Ghost,Született feleségek,Szívek szállodája,Jóban Rosszban,Elfújta a szél, Sisi,Alkonyat,Harry Potter,Barátok közt,Micsoda nő,HighSchoolMusical,H2o,Rómeó és Júlia című filmekről készült oldalt
sztarok-tundeoldal.hupont.hu
63. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
64. OLIMPIQ StemXCell őssejt szaporító és védő kapszula
► Az őssejt képes bármilyen más egészséges sejtté átalakulni így a különböző szervek, szövetek regenerálása lehetséges használatával.
ossejtszaporito.hupont.hu
65. Online-ban a német nyelv világában
► Németül szeretne tanulni, de nem tud nekifutni? Itt megteheti online-ban. Repüljön a német nyelv világában. Itt kérdései nem maradnak megválaszolatlanok. Itt felkészítheti magát a nyelvvizsgákra is! Ez az oldal elvezeti önt az alapoktól a felsőkig!
online-nemetnyelvvilag.hupont.hu
66. Szandihello
► Ez a világ legjobb weboldala
szandihello.hupont.hu
67. SIK BÉLA RÁDIÓMÚZEUM - MŰSZEREK BEMUTATÁSA
► Rádió javításhoz használt és egyéb mérő műszerek
muszerek.hupont.hu
68. Egy helyen minden ami pihe-puha plüss +36/30-2722096
► Plüss párnák, szívecskék, plüssállatok,óriásplüssök...
plussbolt.hupont.hu
69. Rottweilerek
► Üdvözöljük a Getehegyi Kennel honlapján!
bulldog.hupont.hu
70. Az én történetem
► Szia:) Ez az oldal egy tini lány életét fogalja össze...benne az összes nehézséggel, és az összes szépségével együtt. Minden napom úgy telik el, hogy tanulok valamit az életből..itt ezt szeretném bemutatni:) De legfőképp azt, hogy ne ítélkezz!:)
az-en-tortenetem.hupont.hu
71. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
panthers-stat.hupont.hu
72. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
73. Barkaw-eb
► Kutyás oldal kutyásoknak kutyákról :)
barkaw-eb.hupont.hu
74. Vitamin Rendelés - Vitaminok Megredelése
► Vitamin Rendelés Itt ... Minőségi (Engedélyezett) Vitaminok Megredelése ***** A Legjobb Áron, Gyors Kiszállítással!
vitamin-rendeles.hupont.hu
75. ITALAUTOMATA és ÉTELAUTOMATA
► * ital és étel automaták üzemeltetése, bérbeadása, eladás *
ital-automata.hupont.hu